2014. 11. 11.

 

Vendégek az 1.c osztályban

Az őszi szünet előtti utolsó délután meglepetés vendégek látogattak el az 1. c osztályba. A gyerekekkel környezet órákon már sokat beszélgettünk a környezet- és állatvédelemről, hogy vigyázzunk, óvjuk és tiszteljük a minket körülvevő értékeket. De hogy milyen figyelem és felelősség szükséges ahhoz, hogy a saját kis állatainkat gondozzuk, erre is választ kaphattak a gyerekek a Cerberos Kutyaiskola iskolavezető-kiképzőjétől, Szabó Attilától, aki két képzett kutyával érkezett. Az állatvédelmi előadás alkalmával a tanulók figyelmesen hallgatták, hogyan kell egy-egy kutyust gondozni, ápolni, etetni. Melyek azok az ételek, melyek veszélyesek lehetnek, nem szabad kis kedvencüknek adni. Felhívták a figyelmet arra is, mit kell tenni, ha idegen kutyát látunk az utcán, s hogy mit jelenthet a kutyák testbeszéde.

A gyerekek az előadás végén megsimogathatták a kutyusokat, kérdezhettek és mosolyogva meséltek a kiképzőnek. Észre sem vették, hogy eltelt a délután.

Sándor Erika osztályfőnök

 

Submitted by intra on