2014. 06. 05.

Programunk 10 órakor kezdődött , Kalcsó Kitti rendkívül kedves idegenvezetővel. Az Operaház elől indultunk és a Párizsi Nagyáruházban ért véget a majd 2 órás körsétánk.

E séta alatt kis távcsövekkel kerestünk épületek homlokzatát, kapuját díszítő állatokat, amelyekről azt is megtudtuk, hogy mit jelképeznek.

Megcsodáltuk a felújított Zeneakadémiát és Liszt Ferenc szobrát. Elidőztünk az Operettszínház előtt lévő Kálmán Imre és Radnóti Miklós szobrainál.

 

Délutáni programunk a Normafától indult, ahol az erdőben jót lehetett játszani, bújócskázni. Ezután egy gyönyörű erdei ösvényen átsétáltunk a János- hegyi Erzsébet kilátóba, ahonnan megcsodálhattuk fővárosunkat. Túránk izgalmas és felejthetetlen libegőzéssel ért véget.

A program a  TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0223 pályázat támogatásával valósult meg.

Olasz Edit

 

Submitted by olasz.edit on