2014. 09. 22.

 

2014. szeptember 19-én, péntek délután lezajlott bensőséges, szép ünnepünk, a kecskeméti Piarista Óvoda avatója és egyben Veni Sanctéja. A háromcsoportos, 75 kisgyermeket befogadó intézményben 2 vegyes csoport és 1 tiszta kiscsoport működik. Az óvoda a Czollner téren, a Congregatio Jesu (régi keletű nevükön Angolkisasszonyok) volt rendházának falain belül kapott otthont. A kicsikkel 6 óvónő foglalkozik, akiknek a munkáját 3 dajka és 1 pedagógiai asszisztens segíti.

Az ünnepélyes avatón Horváth Andrea óvodavezető köszöntötte először a vendégeket. Beszédében kiemelte, hogy az óvodai nevelőtestület kiemelkedő feladatának tartja az érzelmi biztonság megteremtését és a keresztény értékekre alapozott erkölcsi nevelést, szorosan együttműködve a szülőkkel.

Ezután a népes számban megjelent közönség számára a piarista óvodás kisgyermekek kedveskedtek ünnepi műsorukkal.

Ezt követte Labancz Zsolt piarista tartományfőnök ünnepi beszéde, melyben kiemelte: „Óvodát avatunk a mai napon. Ezt adjuk át a kisgyermekeknek, és reméljük, hogy azután sok-sok nemzedéknek. Rendalapítónkat, Kalazanci Szent Józsefet nagy öröm tölti el a mai napon, ebben biztos vagyok, hiszen ő különös figyelemmel és szeretettel fordult a legkisebbek felé". 

Mák Kornél alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a 300 éve Kecskeméten működő piaristák immár az óvodás kortól az érettségiig segítik formálni a fiatalok egyéniségét. „Itt, Kecskeméten szükség van arra, hogy egyházi oktatási intézmények működjenek, ahogyan régen is működtek" - fogalmazott Mák Kornél.

Kaszap Viktória, a Congregatio Jesu Magyar Tartományának asszisztense szintén örömének adott hangot az igényes, modern óvodaépület átadása kapcsán, valamint kiemelte a piarista és a Congregatio Jesu szerzetesrend régóta tartó, minta értékű együttműködését.

Az óvodát és a három óvodás csoportot jelképező díszgyertyát Nagy Attila piarista, a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda igazgatója áldotta meg.

A kecskeméti Piarista Óvoda építése az Új Széchenyi Terv Dél-Alföldi Operatív Program keretén belül, a Nevelési intézmények fejlesztése tárgyú pályázati kiíráson elnyert támogatásból valósult meg. A támogatást 2012 szeptemberében nyertük, összesen közel 200 millió forintot, mely részben Európai Uniós, részben hazai központi költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás. Fenntartónknak a támogatáson felül 5 százalék önerőt kellett hozzátennie a projekt megvalósításához.

A kiemelkedő eseményről számos média-beszámoló olvasható az alábbi helyeken: 

A honlapunkon látható fényképeket Avramucz Attila készítette és bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük szépen munkáját. Köszönjük továbbá Varga Mónikának, a Kecskeméti Televízió szerkesztő munkatársának ünnepségünk konferálását. Végül hála és köszönet minden munkatársunknak, akik közreműködtek rendezvényünk előkészítésében, lebonyolításában.   

Nagy Attila SchP ig. 

 

Submitted by nagy.attila on