2014. 09. 03.

 

Tisztelt Szülők és Diákok!

A 2013/2014-es tanévben indult a két éven át tartó Comenius pályázati együttműködés három piarista iskola: a szlovákiai Privigye, a lengyelországi Elblag és Kecskemét között. A projekt  elnevezése Practice of Freedom, vagyis a szabadság különböző aspektusainak vizsgálata.

Az október 19. és 26. közötti lengyelországi kiutazásunkra még vannak szabad helyek. Sok szeretettel várjuk azon felső tagozatos és gimnazista diákok jelentkezését, akik szívesen részt vennének egy nemzetközi diákcsereprogramban. A projekt nyelve angol, ezért elsősorban angolul beszélő diákok jelentkezését várjuk. Aki részt vesz az utazáson, egyúttal vállalja, hogy a kecskeméti látogatás során vendégül látja lengyel cserediákját. Felmerülő költségként csak költőpénzzel kell számolni. A magyarországi viszontlátogatás az idei tanév második félévében, tavasszal kerül megrendezésre.

A jelentkezési lapokat a gimnáziumban Majláthné Keresztes Anikó tanárnőnél lehet leadni, a felső tagozaton Horváth Orsolya tanárnő várja az érdeklődőket. A jelentkezési lapokat 2014. szeptember 8.-ig kérjük leadni.

Kecskemét, 2014. szeptember 3.

Üdvözlettel,

Horváth Orsolya, angoltanár

Csatolmány
Submitted by horvath.orsolya on