2014. 06. 30.

Kenutábor a felsőben!

Immár negyedik alkalommal szervezzük meg a vizitábort Tiszaugon, amelyre évről évre egyre több diák jelentkezik, sok a visszatérő diákunk is. Idén 26 tanuló és 3 tanár vett részt a tábor lebonyolításában. Programok között szerepelt a kenuzás fortélyainak az elsajátítása: így a kormányozás, evezés, fordulások, valamint sok-sok fürdés. Esténként tábortűz mellett beszélgettünk, énekeltünk. Az idő kevésbé volt kegyes hozzánk, de az esős napokon sokat fejlődött a főzés tudományunk is. Finomabbnál finomabb ételek készültek a bográcsban, palacsintasütés és forgatás is jó móka volt. Sok közös programot, játékot szerveztünk, melyet élvezettel játszottak a diákok, így erősítve a közösségi szelemet.

A szállásunk a Tisza parti nagy csónakház mellett felállított sátrakban volt.

Köszönjük szépen a programok lebonyolításában részt vevő Szabó István SchP, és Walter János pedagóguskollégáink odaadó munkáját. 

Hajagos Kiss Margit

Táborvezető

 

 

Submitted by intra on