2014. 03. 26.

Immár második alkalommal került megrendezésre a Piarista Általános iskola felső tagozatában az Egészségnap.
Az itt folyó nevelő-oktató munka része, hogy az egészséges életmódra tanítsuk meg nebulóinkat.
Diákjaink nemcsak szavakkal, tettekkel is bizonyították, hogy fontos számunkra az egészség.
Napi 30 perc mozgás mindenki szervezetének fontos, így a napot Kellemes sétával kezdtük.
Reggel 8.00 órakor indult a menet a Piaristák teréről  "Séta az egészségért"címmel transzparensekkel hirdetve a kitűzött célt.
E nap Mottója:Élj harmóniában,  Élj egészségesen, Élj káros szenvedélyektől mentesen.
A sétát követően Tóth Szilvia r. Őrnagy tartott egy közös előadást, a szenvedélybetegségekről és az internet veszélyeről.Majd a napot kiscsoportos foglalkozásokkal folytattuk.Ebben segítségünkre volt számos előadó. Köztük a rendőrség szakemberei, ÁNTSZ munkatársa, Neomedical vezetője és orvosa, pszichológusok, védőnők ,  RÉV szakemberei és kollégák.
A nap nagyon jól sikerült. Hasznos,  érdekes és új ismereteket szerezhettek diákjaink.
Új utat mutattunk meg, hogyan lehet harmóniában,  egészségesen és káros szenvedélyektől mentesen élni.
Ebben segítségünkre volt a nap lelki lezárásaként Hruskó Norbert és Szabó István atya is.
Rendezvényünkről beszámolt a Kecskemét Tv és a Petőfi Népe napiújság is.

Köszönjük a kollégák és az előadók együttműködését.
Hajagos Kiss Margit,  Mogyorósné Bálind Anikó, Agócs Andrea  projekt megvalósítói.

 

A nagymérvű eseményről a KTV is beszámolt, melyet IDE kattintva lehet megtekinteni. 

A program a TÁMOP 3.1.4-12/2-2012-0223 pályázat támogatásával valósult meg. 

 

 

 

Submitted by nagy.attila on