2014. 01. 18.

 

A Varga László kereszténydemokrata politikus és drámaíró emlékére a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben rendezett ünnepségen átadták a róla elnevezett "Keresztény Közéletért" emlékérmeket. A Keresztény Közéletért Alapítványt 1992-ben hozták létre kecskeméti értelmiségiek.

Az ünnepségen Latorcai János, valamint Mák Kornél (Fidesz-KDNP), Kecskemét alpolgármestere, Szabó István, a piarista rendház házfőnöke és Tercsi Mátyás, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kecskeméti elnöke vehette át az elismerést.

*    *    *

Varga László politikus, ügyvéd, író 1910-ben született, 2003-ban halt meg. 1947 és 1948 között a Demokrata Néppárt jelöltjeként országgyűlési képviselő, majd a nyugati magyar emigráció egyik vezető képviselője volt. Hazatérése után 1994-től 1997-ig a Kereszténydemokrata Néppárt, 1997-től haláláig a Fidesz jelöltjeként országgyűlési képviselőként dolgozott. 1994 és 2003 között az Országgyűlés korelnöke. 2002 és 2003 között a KDNP elnöke volt.

 

Submitted by nagy.attila on