2012. 06. 15.

2012. június 14-én a fizika fakultációs diákok részére tanulmányi utat szerveztünk Budapestre.
A kirándulás célja olyan intézmények felkeresése volt, ahol a tananyag elmélyítésén túl a pályaválasztással és a felvételi jelentkezéssel kapcsolatos motivációk érhetik a diákokat mind a megtekintett helyszínek, kutatási témák, mind a kutatók személye révén.


A látogatás során először a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének Oktatóreaktorába mentünk el, ahol közel kétórás program keretében Szieberth Máté egyetemi adjunktus mutatta be a reaktor működését. Az előadás után a reaktorfedélről megtekinthettük a reaktorteret, a vezérlőközpontot, a besugárzásnál használatos csőposta rendszert és az épület néhány további érdekességét.


Második célunk a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának Elektronikus Eszközök Tanszéke volt az egyetem új Q-épületében, ahol az első magyar műhold, a Masat-1 készítőivel találkoztunk. Kísérőnk Kovács Zoltán tanársegéd, a Masat-1 program rendszermérnöke volt, aki a műhold bemutatásáról szóló izgalmas előadása során a diákok kérdéseit is megválaszolta.
A látogatás során olyan laborokba is eljuthattunk, ahol a műhold készült. A laborlátogatás részeként Juhász László adjunktus bemutatta nekünk az egyetem új, már majdnem elkészült tiszta terét. Itt napelemek előállításához kapcsolódó kísérleteket, gyakorlatokat végeznek majd. Láthattuk rajta azt a ruházatot is, amiben ebben a laborban hamarosan hallgatók is dolgozni fognak. [Erről többet is megtudhat az egyetem oldalán: itt]
A program zárásaként a földi irányítóközpontban, az E épület 11. emeletén Czifra Dávid mérnök mutatta be, hogy jut el az információ Budapestről az Masat-1 műholdra és vissza.


A tanulmányi kirándulás járulékos programjaként a Nemzeti Múzeum történeti kiállítását
tekintettük meg.


A 13 fős fizika fakultáció csoporthoz csatlakozott néhány további 11. évfolyamos diák, így összesen 18 diák vehetett részt a programon. A csoport kísérői Ságiné Valacka Ilona tanárnő és Kovács András, a fizika fakultációs csoport tanára volt. Köszönjük a BME oktatóinak a lehetőséget.

 

Kovács András 

Submitted by kovacs.andras on