2012. 05. 13.

Május 11-én, pénteken délután a iskolánk dísztermében került megrendezésre a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége által második alkalommal meghirdetett és megszervezett bibliaismereti vetélkedő.

A vetélkedő különlegességét az adta, hogy a részt vevő csapatok a nemzedékek közötti együttműködés jegyében az idén is oly módon kerültek kialakításra, hogy mindegyikben két nyugdíjas és két általános iskolai diák kapott helyet. A tavalyi 9 csapat után az idén 14 gárda nevezett a megmérettetésre, így összesen 56-an mérték össze tudásukat.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Mák Kornél oktatásért és kultúráért felelős alpolgármester, egykori piarista diák is, aki köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a hit hallásból ered, a megjelent fiatalok és szépkorúak pedig meghallották azt a hívást, amely erre a lelket melengető nemes versengésre hívta őket. Ez a vetélkedő alkalmat kínál arra, hogy a különböző nemzedékek a közös játék és versengés élményén keresztül kerüljenek közelebb egymáshoz, ismerjék meg egymást és a krisztusi szeretetet.

Ebben az évben a verseny előre meghirdetett témája Jónás könyve, illetve az Apostolok cselekedetei voltak. A gyakran humoros, mégis alapos tudást igénylő kérdéssort Kuti József és Adamek Norbert református lelkipásztorok állították össze. A válaszokat értékelő zsűri Mák Kornél alpolgármester úron kívül Szabó István piarista atyából, Hulej Enikő evangélikus lelkészből, dr. Tiba István főszervezőből és Libor Zoltán ifjúsági referensből állt. A szép számban megjelent nézőközönség sem maradt feladat nélkül, őket villámkérdésekkel tesztelte a zsűri, valamint bekapcsolódtak a zsoltáréneklésbe is, amelyet Fehérvári Gábor tanár úr instruált.

A jó hangulatú vetélkedőn a következő végeredmény született:

  1. Gondviselés; a piarista csapat tagjai: dr. Somogyi Zsuzsanna, dr. Bácskai Ferenc, Adamik Györgyi és Bakró Dóra
  2. Baptista Csapat; tagok: Cseh Mária, Túri Zsuzsanna, Vajda Gréta és Varjú Barnabás
  3. Rendőrségi Klub; tagok: Szabó Márton, Gáspár Tibor, Dinnyés Dávid és Kiss Ádám

(Forrás: KTV)

 

 

Submitted by nagy.attila on