2012. 04. 23.

Lebilincselően érdekes beszélgetésben volt része alsós diákjainknak Zalán Tibor íróval. Az író-olvasó találkozót Kozicz János igazgatóhelyettes úr nyitotta meg, Bozók Ferenc SchP tanár úr vezette. A díszterem dekorációit Szalai Sándor tanár úrnak köszönhetjük. A rendezvény fő szervezői munkájáért pedig Kósáné Stábel Gabriella kolléganőnknek tartozunk hálával.

Még sok-sok új információhoz juthatunk, ha felkeressük az író honlapját

Nagy Attila SchP ig. 

Az író bemutatkozása dióhéjban

Zalán Tibor vagyok, 1954-ben születtem. Abonyban nőttem fel, iskoláimat ugyanitt, Nagykőrösön illetve Szegeden végeztem. Magyar-orosz szakos tanári diplomával rendelkezem. Az egyetem elvégzése után évekig voltam munkanélküli, majd tanár a Kvassay- és a Semmelweis Szakközépiskolában, a törökbálinti Kísérleti Gimnáziumban illetve az óbudai Zsigmond Líceumban; a Kortárs segédszerkesztője,  majd vers - rovatvezetője, a Szivárvány társszerkesztője, a Kelet főszerkesztője, a Kortárs Könyvkiadó sorozatszerkesztője. 1996 januárjától dramaturgként dolgozom a Kolibri Színházban, ugyanitt, az Iparművészeti Egyetemen, valamint a Théba Művészeti Szakközépiskolában tanítom a növendékeket és hallgatókat dramaturgiára, drámaelméletre és -történetre. 

 

Submitted by nagy.attila on