2012. 04. 07.

Tavaly az erdei iskola révén találkozhattunk Rendekné Kiss Olgával a Rendek Ökogazdaság vezetőjével, ahol a gyerekek bepillantást nyerhettek a környezettudatos gazdaság életébe és megkóstolhatták termékeiket, amelyek semmiféle tartósítószert és egyéb adalékanyagot nem tartalmaztak. A diákoknak nagyon ízlettek ezek az ennivalók. Innét jött az ötlet, hogy az iskolában rendszeressé tegyük ezeket a látogatásokat.

Az ebben a tanévben elindított ÖKO-projekt keretén belül minden felső tagozatos osztályunk eljutott a gazdaságokba, ahol a gyerekek sok újat tanulhattak, kiegészítve a már tanultakat. Az iskola fontos nevelési preferenciája a környezettudatos szemlélet kialakítása és az ennek megfelelő életvitel elsajátíttatása. A projekt keretében a környezetvédelmet és az egészséges táplálkozási ismereteket egyszerre sikerült megszerettetni diákjainkkal.

A projekt további célja volt, hogy a gyermekek és szüleik megismerhessék a környék (Kecskemét és vonzáskörzete) környezettudatos hazai termelőit, gazdaságaikat és termékeiket. Ebben a tanévben a Rendek Ökogazdaság és a Fülöpházi Madárvárta együttműködésével számos túrával egybekötött interaktív foglalkozást tartottunk és tartunk az iskola felső tagozatos tanulóinak.

A Rendek Ökogazdaságnál gazdaság-bemutatón, kemencefűtésen, kenyérdagasztáson, kukoricafosztáson, morzsoláson, biotermék-kóstolóval egybekötött foglalkozáson vettek részt a diákjaink, valamint a közeli gazdaságokat (tehenészet és méhészet) is meglátogatták. Így betekintést nyerhettek a hazai gazdaságok életébe, munkájukba, megkóstolhatták a hazai ízeket.

A Fülöpházi  buckavidék és Madárvárta programon a gyerekek megismerhették a gyógyító növényeket, felkeresték a szikes tavakat, betekintést nyerhettek a madárvédelem gyakorlatába (madármegfigyelés, madárgyűrűzés, madáretető készítése). Érdekes program volt még a tanya épületeinek megismerése a régi használati eszközök felismerése, valamint a környéken élő növény- és állatvilág felfedezése egy tanösvény-túrával összekapcsolva.

*   *   *

Az öko-projekt záró rendezvényére minden érdeklődőt nagyon sok szertettel várunk!

 

  • A rendvény elnevezése: Hazai termelők és termékeik bemutatója.
  • Időpontja: április 15-én, vasárnap 9-től 12-ig.
  • Helye: a Piarista Általános Iskola és Gimnázium aulájában.
  • Program:
    • diákjaink beszámolnak az idei tanévben zajló programsorozat során szerzett tapasztalataikról, elmondják élményeiket, valamint a projekt során készült fotókból kiállítást szerveznek
    • a meghívott termelők bemutatják termékeiket (betekintést nyerhetünk az előállítás folyamatiba is)
    • egy kis kóstoló után haza is vihetünk a bemutatott finomságokból.

A rendezvénysorozat fő gazdája Rendekné Kiss Olga, a Rendek Ökogazdaság tulajdonosa és egyben programsorozatunk fő szponzora, valamint a Fülöpháza-Madárvárta tulajdonosa Molnárné Kata, aki a terepgyakorlatokat vezette.

Hajagos Kiss Margit projektgazda

 

Submitted by intra on