2012. 03. 08.

A február 19-iki alsós diákmisében arról elmélkedtünk, hogy miképp lehetne elkerülni nem csak a testi betegségeket, de a lelkieket is, vagyis a bűnöket. Arra jutottunk, hogy érdemes minden reggel jó elhatározásokat tenni az előttünk lévő napra, hogy kerüljük a rosszat, a bűnt, s igyekszünk a jóra törekedni.

A beadandó "házi feladat" szerint, aki 7 napon keresztül meg tudja tenni a reggeli jó elhatározását, az naponta rajzolhat 1 szál virágot. Ha eljutottak a gyerekek a 7 szál virágig, beadhatták rajzaikat az iskolában. A beküldők között ajándékot sorsoltunk ki. 

A következő diákok adták be szebbnél szebb virágaikat: 

  • Sallai Lilla (3.b)
  • Dakó Anna (3.b)
  • Csernák Grét (3.b)
  • Somodi Anna Mári (3.b)
  • Dakó Milán (1.a)
  • Kovács Gergő (1.a)
  • Túri Ákos (1.a)
  • Kovács Adri (1.a)
  • Somodi Rita (1.a)

A nyereménysorsoláson egy-egy doboz bonbont nyert Somodi Anna Mária (3.b) és Kovács Adrienn 1.a osztályos tanuló. Nekik is, a többi lelkes kisdiáknak is köszönjük a szép rajzot, a szorgalmat, a jóra való törekvést. 

Nagy Attila SchP ig. 

 

Submitted by nagy.attila on