Szükségünk van arra, hogy minél gyakrabban megéljük a valakihez, valakikhez tartozás érzését, és kell, hogy ez ne csak egy megfogalmazatlan lelki állapot legyen, hanem egyfajta tudás. Biztos tudata annak, hogy minden esendőségünkkel, hibánkkal együtt elfogadhatók és szerethetők vagyunk. És hogy minden esendőségével és hibájával együtt el tudjuk fogadni és szeretni tudjuk azokat, akiket az Isten társakként mellénk rendelt.
Gyakran tapasztaljuk, hogy milyen nehéz megbízni a másikban, türelemmel kivárni, míg meg tud tenni egy olyan lépést, ami nekünk könnyedén sikerül, háttérbe szorítani a pillanatnyi vágyainkat, néhány percig csendben maradni, hogy szólhasson hozzánk az, akinek valami mondanivalója van. Nehéz, de érdemes. Ezen a hétvégén az egymásra figyelést próbáltuk gyakorolni a HELPI (Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda) munkatársainak és önkétes segítőinek vezetésével. Áldozatos munkájukat ezúton is köszönjük!
