2010. 12. 22.

Pedagógusaink és munkatársaink, valamint családtagjaik együtt karácsonyoztak iskolánk dísztermében. Nagy öröm, hogy ilyenkor sok-sok kisgyermek is eljön, akiknek a karácsonyfa alá a Jézuska mindig hoz ajándékokat. Idén ezeket Szabó István házfőnök úr és Nagy Attila ig. osztotta ki számukra.

Nagy örömünkre szolgált, hogy nyugdíjas kollégáink, munkatársaink közül is sokan elfogadták a karácsonyi vacsorára szóló meghívásunkat. Az ünnepi sokadalom körülbelül 240 vendéget számlált.

A közös vacsorát egy kis áhítat előzte meg, melyben volt furulyaszó, vers, karácsonyi novella és ünnepi köszöntő. Később még egy népmesét is hallhattunk. 

A finom vacsorát követően még sokáig együtt maradtunk. A felnőttek beszélgettek, a gyerekek pedig, mozgásigényüket kielégítendő, bújócskát, fogócskát játszottak.

Kegyelemteljes karácsonyt és Isten áldásával kísért, boldog új esztendőt kívánunk minden munkatársunknak.

Nagy Attila SchP ig.

 

 

 

Submitted by nagy.attila on