2010. 06. 21.

Indián tábor

Már hagyománnyá vált, hogy osztályaimmal minden tanévzárás után táborozni megyünk Úrihegyre. Így történt ez a a 2009/2010. tanév végén is. A 3.a - azóta 4.a - osztályos gyeremekekkel három napra "indiánokká" váltunk, és "indiánokként éltünk".

Mindezt nagy várakozás előzte meg. A gyermekek indiánokról szóló könyveket kölcsönöztek, információt gyűjtöttek az internetről. A tanév utolsó napjaiban meghívtuk Kozicz János igazgatóhelyettes urat is - aki történelem szakos tanár lévén - komoly előadást tartott nekünk. Kivetített festmények segítségével varázsolta elénk az indiánok életét. Felkészülten mentünk hát ki Úrihegyre.

Csakúgy, mint más években, most is jöhettek velünk a testvérek is. Jöttek is, a három anyukával együtt, akik gondoskodtak róla, hogy egyetlen "indián" se fogyjon le a táborban. Mi mindent fért ebbe a három napba? Mindenki indiános nevet választott magának. Törzsekben éltünk. Építettünk tipit, fontunk hajpántot, készítettünk tollakkal ékesített nyakláncot. Fűztünk gyöngyöt. Olvastunk indiános meséket, sőt el is játszottuk azokat. A törzsi harcokban eldőlt,hogy kik a legügyesebbek. A ház melletti erdőben "névháborút" játszottunk. Nem számot, hanem az indián nevet kellett leolvasni. Táncoltunk eredeti indián zenére. Sőt, nem akármilyen dobot hozott két kis indián otthonról. Természetesen minden jól megoldott feladatért mindenkinek járt egy igazi színes, díszes toll. Ezeket a ruhára vagy a fejpántba lehetett tűzni. A harmadik nap végére nem keveset sikerült összegyűjteniük. Esténként pedig a bátor őröknek "meg kellett védeni" a táborhelyünket. Mivel mindenki bátor volt, midenki őrködött. Csak az volt a gond, hogy füstjelekkel nem tudtunk üzenni. Sajnos, mindkét este esett az eső. Ez azonban nem szegte kedvünket. Mi remekül éreztük magunkat.

Urbán Katalin
a 4. a tanítója

 

Submitted by nagy.attila on