2010. 01. 13.

2010. január elsején tartották az olaszországi Campi Salentinában a Pirrotti Szent Pompilius piarista atya születésének 300. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileum év ünnepélyes megnyitóját. A szentmise főcelebránsa Salvatore De Giorgi bíboros volt. Jelen volt többek között P. Giovanni De Matteis templomigazgató, P. Dante Sarti olasz provinciális, és Ruppert József atya, a rend általános posztulátora.

A magyarországi piarista iskolák között Kecskeméten is meg fogunk emlékezni különféle programokkal erről a jeles jubileumról. 

Imádság a 2010-es jubileumi esztendőben

Pirrotti Szent Pompilius életrajza 

 

Szent Pompilius élete dióhéjban

Pompilio Pirrotti Montecalvo Irpinóban (Olaszországban) született 1710. szeptember 29-én. Már fiatalon belépett a Kegyes Iskolák Rendjébe. 1728. március 25-én tette le ünnepélyes fogadalmát Nápolyban. 1734. március 20-án szentelték pappá Brindisiben.

Tizenhárom éven keresztül tanított a rend különböző iskoláiban, majd a prédikálás és a gyóntatás szent szolgálatát végezte.

Nagy tisztelője volt az Oltáriszentségnek, Jézus Szívének, Szűz Máriának és Kalazanci Szent Józsefnek, akinek tisztelete terjesztésén szakadatlanul fáradozott.

Gyenge egészségi állapota ellenére erős lélekkel viselte a sok megpróbáltatást.

Campi Salentinában halt meg 1766. július 15-én.

Submitted by nagy.attila on