A búzaszentelés
(részletek Bognár Sándor nyugalmazott egyetemi tanárnak az Újember katolikus folyóirat 2010. április 20-i számában megjelent cikkéből)
A búzaszentelés története több ezer esztendős múltra tekinthet vissza. A termesztett növényeket károsító betegségek megjelenését az ember évezredeken át istencsapásként, bűneinek büntetéseként tekintette.
A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból maradtak ránk. A rómaiakhoz hasonlóan április 25-éhez kötötték ezt az eseményt. Ezen a napon Szent Márk evangélistát ünnepli az egyház, de nagyjából ez az az időpont, amikor az ősszel elvetett búza olyan fejlődési állapotban van, hogy a gabonarozsdák és más károsítók gyakran és könnyen támadják.
A búzaszentelési gyakorlat a XI. században, német nyelvterületen, majd onnan terjedt tovább, Magyarországra is gyorsan eljutott. A búzaszentelés napja hivatalos egyházi ünnep volt, maga a szentelés az egész Kárpát-medencében hasonlóképpen történt.
Szent Márk napján minden község népe, a pap vezetésével körmenet keretében kivonult a határba. Magukkal vitték a máskor is használt templomi zászlókat és a feszületet. Általában minden évben más-más helyre mentek, de csak oda, ahol szép és gondozott volt a búzatábla. A kijelölt táblához érve a hívek körülvették a papjukat, aki imádkozott, majd megszentelte a vetést. A szertartást követően mindenki igyekezett legalább néhány szál szentelt búzát tépni, azt mindig az imakönyvükben őrizték. A búzaszentelési körmenet alatt és közben litániát imádkoztak és énekeltek. A szertartás végén a pap a négy világtáj felé fordulva négy evangéliumi szakaszt énekelt, annak jeléül, hogy az áldást az egész határ, sőt az egész világ búzavetésére kéri.
A búzaszentelési körmenetet az ötvenes évek elején betiltották, azt követően vagy a templom falain belül végezték el a búzaszentelést, vagy kénytelenek voltak még arról is lemondani!
