2010. 02. 20.

A második félévtől e-beam segíti az emelt óraszámú matematikaoktatást a 9.b osztályban. Az e-beam egy olyan szerkezet, amely elvileg tetszőleges falfelületet képes interaktív táblává alakítani. A kis eszköz érzékeli a speciális toll rádiójeleit, így a projektor oda vetít jelet, ahova a tollal rajzolunk. A tollal nemcsak rajzolni lehet, hanem egérként is üzemel a "képernyőn".

Az eszközt az informatikai fejlesztési normatívából szereztük be, csakúgy, mint az azt kiszolgáló projektort. Szükség volt még egy a zöld tábla elé húzható mágneses fehér tábla beépítésére is.

Az e-beamet nemcsak matematika-, hanem földrajz- és nyelvórákon is használjuk.

Az emelt óraszámú matematikát az egyik kilencedikes osztályban idén ősszel vezettük be azon diákok számára, akik vélhetően reál irányban szeretnének majd továbbtanulni. A cél, hogy a négy év alatt a többség jól fel tudjon készülni az emelt szintű matematika érettségire, illetve hogy a reál tárgyak tanulásához és a továbbtanuláshoz is alaposabb matematikai ismereteket sajátítsanak el.

A heti 5 órán belül három órán az egész osztály együtt tanul, a maradék kettőn a csoport fele emeltebb szintű feladatokkal foglalkozik, a másik fele inkább az ismétlésre, gyakorlásra koncentrál.

A diákok a tizedik évfolyam után eldönthetik, hogy az emelt szintű érettségire felkészítő képzésre járnak tovább, vagy másfelé orientálódnak.

A képeken Kovács András tanár úr és diákjai használják az e-beamet.

A TIOP 1.1.1.7. pályázaton az iskola 17 interaktív táblát szerezhet be, melyeket reményeink szerint 2010 őszétől tudunk használni.

Submitted by nagy.attila on