2009. 03. 31.

Idén 10. alkalommal ad elő passiójátékot az általános iskola diákszínpada.

A passió előtt Mikecz Zsolt tanár úr egy gitáros énekre tanította a jelenlévő felsős diákokat. Ezt követően Bozók Ferenc tanár úr tartott nagyböjti elmélkedést. 

A passiójátékot a diákszínpad vezetője, Farkashalmi Erzsébet tanárnő tanította be a gyerekeknek. A remek előadás után még nem ért véget a program, mert a szokásoktól eltérően a rendező, valamint a diákszínészek a közönséggel megbeszélték a látottakat. Rendkívül érdekes volt hallani, hogy a színészpalánták mit éreztek az előadás alatt, valamint hogy miként hatott rájuk a passió a próbák, az előkészületek idején. 

Ezen a héten lelkigyakorlatos napokat tartanak az ált. iskola felsős osztályai. Méltó előkészületi alkalom volt ez a mai passió-előadás mind erre, mind a húsvéti ünnepre. 

 

Submitted by nagy.attila on