2025. június 5-én hunyt el egykori kollégánk, öregdiákunk, Zajacz Lajos tanár úr. Bár már nem iskolánkban tanított, tanáraival, öregdiákokkal tartotta a kapcsolatot, és amíg egészsége engedte, az őszi zarándoklatainkon is részt vett. Alábbiakban egykori osztályának diákjai emlékeznek rá.

Nyugodjon békében.

Mikulás Domonkos

Zajacz Lajosra emlékezünk

1980 és 1984 között volt iskolánk, a kecskeméti piarista gimnázium diákja. Osztálytársai közül többen is papi hivatást választottak, két osztálytársával pedig tanárként tértek vissza az Alma Materbe.

Kedvességét, közvetlenségét alighanem szülőfalujából, Besenyszögről, a szülői házból, a falu, a templom közösségéből hozta magával. Bátyjai is iskolánk diákjai voltak.

1992 és 2000 között tanított iskolánkban. Kísérletező kedve (higanyszív, jódfelhő, klórgáz, folyékony nitrogén stb.) mellett fiatalkori lazaságával, humorával és a természettudományok iránti mély tiszteletével tette emlékezetessé az óráit. Diákjaira nagy hatást gyakorolt.

Nála dolgozatíráskor az „A” csoport az ajtó felőli, a „B” pedig a „blak” (így!) felőli oldalon ült. Kisujjával demonstrálta Kisújszállás települést, és tőle tudtuk meg, miért csukjuk be a szemünket tüsszentés közben. Legendássá vált a „kerek összeg” poénja is. Az orgonafémről nemcsak kémiatanárként, hanem kántorként is tudott mesélni – hiszen maga is gyakran kántorizált.

Tanártársaival haláláig rendszeresen ultizott – ez a közösség is szorosan kötötte az iskolához. Baráti hangulatú találkozókon szívesen látott vendégül másokat is: jóízű beszélgetések, sok nevetés, meleg emberi jelenlét jellemezte ezeket az alkalmakat. Ezekhez a vendéglátásokhoz szerető családja is elengedhetetlen volt: feleségével, Évivel példaértékű szeretettel fordultak egymás felé, és három csodálatos lányt neveltek fel.

Szerette a mozgást és a természetet. Amíg egészsége engedte, stabil tagja volt a Kecskemét–Pálosszentkút gyalogos zarándoklatunknak. Éjfélkor indultunk – volt, hogy éppen a születésnapján, szeptember 6-án. Ezen az úton is megismerhettük imádságos, Istenre figyelő lelkületét. Gyakran mondta:
„Ma még sosem voltunk ilyen közel a célhoz, mint most.”

Betegen is eljött osztálytalálkozóinkra – utoljára idén április 26-án, a 30 éves jubileumunkra. Nyíltan beszélt állapotáról – tudtuk, hogy elköszönni jött. Megindító tanúságtétel volt ez Istenbe vetett bizalmáról, az emberi méltóság erejéről.

Kedves Lajos! Szeretettel emlékezünk Rád. Tudjuk, hogy Te is tudtad: Isten végig, még most is kísér utadon. Találkozunk.

95/C osztály nevében: Fehérvári Gábor