Az idei tanévben is változatos tematikájú műhelyfoglalkozásokkal jelentkezett az IT Szabadegyetem. A Selye János Diáklaborhálózat finanszírozásában megvalósuló projektek alkalmain az informatika mérnöki alkalmazásainak különböző területein tehetnek izgalmas utazást a résztvevők. Jelentős újításként idén a Czollner téri telephelyünk Technológia termét választottuk az alkalmak helyszínéül, mely a közeli raktárhelység könnyű hozzáférhetősége és az Öveges Diáklaborhoz képest mérsékelt foglaltság okán is jó döntésnek bizonyult.
A “Tervből tárgyat!” c. foglalkozáson a résztvevők a Sensebox mikrokontrollerjeinkhez készítettek mérődobozt, 3D-nyomtatás segítségével. A cél az volt, hogy a mérések végzése közben az eszközök védettebbek lehessenek a külső fizikai behatások ellen, miközben fontos szempont volt a mérések pontosságának megőrzése és a moduláris felépítés is.
Az “Okosverda-fejlesztés” c. kurzusunk a MakeBlock építőkészlet felhasználásával robotautók építésére és programozására hívta a fiatalabb-, általános iskola felső tagozatán tanuló korosztályt. A diákok a robotautók megépítése közben sok kihívással találkoztak, melyek megoldása fejlesztette a mérnöki gondolkodásra való képességüket, valamint monotónia-tűrésüket is, mert a hibaelhárítás nem egyszer jelentős, komoly precizitást igénylő kihívásokat állított a diákok elé. A kurzus végére egy saját maguk által alkotott robotpálya programozott teljesítése volt a cél.
A “Kar-akarat” című alkalmaink a gimnazista korosztályt szólították meg. A legnagyobb elhivatottságot igénylő kihívás a tanév utolsó hetein került megvalósításra: a résztvevők összeszerelték és működésre bírták a DoBot robotkar-rendszert. Az eszköz professzionalitása nagy szabadságot ad a felhasználók kezébe, azonban sok kihívást is tartogat: szükség volt többek között a robotkar szoftverjének frissítésére, közbülső kommunikációs interfész beiktatására (a szenzorok, az aktuátorok és a vezérlő PC közé), valamint a mesterséges intelligencia képfelismerési célú tanításának módját is felkutatták a résztvevők.
Tőzsér Márk
Foglalkozásvezető