2010. 12. 16.

JELENTKEZÉS A FRANCIA MUNKANYELVŰ NÉMETORSZÁGI CSEREDIÁKPROGRAMRA

(2011. FEBRUÁR 26. - MÁRCIUS 5.)

Kedves Szülők és Diákok!

Iskolánk évek óta részt vesz a Comenius-programban, amely iskolák nemzetközi együttműködését jelenti. Idén is sikerült megnyerni a Comenius-pályázatot, mely két évre szól, multilaterális, azaz három ország vesz benne részt, a munkanyelv pedig a francia. A többoldalú kapcsolat a Dél-Franciaországban található Gigean és a németországi Bruchsal nevű városok egy-egy középiskolájával jött létre. A kétéves együttműködés során háromszor fog az említett városok iskolájából 10-10 diák találkozni a mi diákjainkkal:

  • 2011 tavaszán Bruchsalban,
  • 2011 őszén Gigean-ban és
  • 2012 tavaszán Kecskeméten.

A projekt témája: „Az európai fiatalok szabadidős tevékenységei", ehhez kapcsolódóan kell majd a projekttermékeket elkészítenünk együttműködésünk folyamán.

A találkozók egyhetesek, a diákok cserediákjuknál lesznek elszállásolva, és a hétvégi programról is a fogadó család gondoskodik. Kollégistáknak is lehetőségük van a cserediákprogramban való részvételre, hétköznapokon a cserediák is a kollégiumban fog lakni.

A németországi utazás fontos információi:

  • Helyszín: Bruchsal (Nyugat-Németország, Karslruhe közelében)
  • Dátum: 2011. február 26-tól március 5-ig
  • Utazók: tíz diák két kísérőtanárral
  • Közlekedési eszköz: repülő és helyi buszjárat
  • Jelentkezési feltétel: olyan diákok jelentkezését várjuk, akik 2012 tavaszán fogadni tudják a cserediákjukat, és tanulják a francia nyelvet.
  • Ár: 25000 Ft, de ha csak anyagi akadálya lenne az utazásnak, az iskola támogatja a rászorulókat egyéni elbírálás alapján. Az utazás összegét akár részletekben is lehet fizetni. Az első részletet, 10 000 Ft-ot január 5-ig kérjük befizetni, a teljes összeget pedig február 15-ig.

 

Legyenek szívesek az alábbi válaszlapot kitölteni, leválasztani és aláírva visszaküldeni legkésőbb január 5-ig.

Kecskemét, 2010. december 8.                                                                                           

Üdvözlettel:

Vallent Brigitta

franciatanár

............................................................................................................................................................................................................

Hozzájárulok / nem járulok hozzá, hogy gyermekem:      .......................................................................

részt vegyen 2011. február 26. és március 5. között a bruchsali cserediákprogramon, és vállalom, hogy 2012 tavaszán cserediákját vendégül látjuk.

...................................................................

szülő/gondviselő aláírása

Submitted by vallent.brigitta on