2020. 05. 07.

A februárban beadott Erasmus plus mobilitási pályázatunk elfogadásra került, 22.369 € támogatást kapott. Az alsó tagozattól a gimnáziumig kapcsolódnak be a projektbe kllégák, amellyel a módszertani tudás, a nyelvoktatás fejlesztése és az Öveges Diáklabor fejlesztése is célunk. A pályázat rövid összefoglalóját alább olvashatják.

Mikulás Domonkos igazgató

 


 

A Piarista Iskola régóta aktív a nemzetközi kapcsolatok és tanulás terén. A piarista fenntartó iskoláival közösen az elmúlt évben indított egy projektet a pedagógiai megújulásra, amely során merészen újra akarjuk tervezni iskoláink pedagógiai arculatát, hogy az első piarista iskolákhoz hasonlóan most is a diákok központi szerepét figyelembe véve tudjuk a legkorszerűbb oktatást-nevelést adni. Ebben a folyamatban a piarista hagyománya és az elmúlt évek nemzetközi tapasztalatai is komoly szerepet játszanak.

Jelen projektünk négy területen járul ehhez hozzá:

1. Különböző szintű vezetők képzésével és szakmai látogatásba való bekapcsolódásával, hogy motorjai tudjanak lenni a változási folyamatnak. Intézményvezető és a diáklabor vezetője vesznek részt szakmai látogatáson a diáklaborok terén, igazgatóhelyettes digitális pedagógiai képzésen és munkaközösség-vezető "4C"-képzésen.

2. Munkatársak módszertani, még inkább szemléletbeli megújulást, változást segítő képzéseken vesznek részt. Olyan képzésekre mennek, amelyek segítenek, hogy a tanításból tanulásközpontú iskolává váljunk, ahol a diákok a korszerű pedagógiai szemlélet és eszközök támogatásával saját motivációjuk mentén jobban kezükbe tudják venni tanulási folyamatuk irányítását, a pedagógus pedig a kísérő szerepben erősödik. A főbb területek: „4C” – kritikus gondolkodás, kommunikáció, kreativitás és együttműködés; 21. századi kompetenciák, „blended learning”, kreativitás és innovativitás.

3. Az iskola hálózatokban betöltött szerepének erősítését, új kapcsolatok alakítását is szolgálja a pályázat. A képzésekkel is, hisz azokon is alakulnak személyes kapcsolatok, szakmai együttműködések. A nyelvi kompetenciák erősítésével a résztvevő kollégák az iskola nemzetközi kapcsolatrendszerében is aktívabbak lesznek. A német diáklabor konferencián való részvétel és diáklaborok látogatása pedig kifejezetten is szolgálja a kapcsolatépítést, együttműködések kialakítását. Ez a kapcsolatrendszer évről évre új konkrét együttműködéseket eredményez mind az iskolának és az Öveges Diáklabornak, mind az iskolánkban bejegyzett Magyarországi Diáklaborok Egyesületének, így a közoktatás tágabb rendszerének is.

4. A képzésekkel az iskolai nyelvoktatás hatékonyságát is növelni szándékozunk, idén tudatosan vonjuk be az általános iskolát is, ahonnan három nyelvtanár vesz részt valamilyen képzésen.

Összesen 7 munkatársat készülünk küldeni szakmai képzésre és ketten készülnek szakmai látogatásra. Közülük három valamilyen szintű vezető, hárman az általános iskola tanárai, az intézményvezetőn kívül négyen a gimnáziumban tanítanak. Mindannyian kapcsolódnak nemzetközi együttműködésekhez is, mint például korábbi Comenius projekt, vagy a most futó Erasmus plus stratégiai együttműködés. Részt vesznek ezen felül tehetséggondozási programokban, aktívak az iskolában sok területen. Képesek a tanultakat, a szemléletet átadni a nevelőtestületben.

A képzéseket 2020 nyarára tervezzük, a következő tanévben a disszemináció, feldolgozás zajlik. A szakmai látogatás német diáklaborokban konkrét márciusi konferenciához kötődik. A projektet előkészítő műhelymunkával kezdjük, a résztvevőkön kívül több iskolai munkatárs bekapcsolódik az előkészítésbe, nyomon követésbe. Az előkészítésben és a disszeminációban a munkaközösségek vesznek aktívan részt, a külső kommunikációt és az együttműködésekbe, más projektekbe való integrálást az intézményvezető segíti.

A projekt közvetlen eredménye 7 munkatárs képzésének megvalósulása számunkra és az iskolák együttműködése, pedagógiai megújulása szempontjából releváns területen, a képzéseken tanultak megjelenítése belső és külső fórumokon, tudásmegosztás megvalósulása. Részvétel a németországi diáklaborok éves konferenciáján és több labor személyes meglátogatása, ezek során személyes szakmai együttműködések fejlesztése, létrejötte.

A pályázati program közvetlen hatása, hogy a résztvevő munkatársak pedagógiai szakmai megerősödése, feltöltődése, a pedagógiai megújulás iránti elköteleződésük erősödik. Ezzel együtt idegen nyelvi kompetenciájuk is erősödik, aktivitásuk nő az iskola nemzetköziesítésében, erősebben kapcsolódnak be például a futó stratégiai együttműködési projektünkbe, vesznek részt a következő előkészítésében. Az iskolába a képzések által új tudások érkeznek, amelyeket tovább adnak, különös tekintettel a "21. századi pedagógia", a piarista iskolák pedagógiai megújulási projektje vonatkozásában. Az iskolán belüli fejlesztések kihatnak a magyarországi piarista iskolákra, a régió iskoláival való együttműködésünkre is. A diáklaborok területén a szakmai látogatás a magyarországi diáklaborokhoz is eljut, a nemzetközi kapcsolatrendszerbe őket is bekapcsoljuk. Ezáltal a magyarországi természettudományos oktatás fejlesztéséhez is hozzájárulunk.

Végső soron a várt hatás az oktatás színvonalának emelése, a diákok aktívabb szerepbe juttatása a tanulási folyamatban, az által is, hogy a pedagógusok minták a diákok számára is a nemzetközi együttműködésben és tanulásban.

Submitted by mikulas.domonkos on