A 2026. február 6-8-án a Gimnázium futsal csapata Kiskunhalason nemzetközi futsal tornán vett részt 12 csapat részvételével. Az idei versenyt nagyon jól kezdték. Hibátlanul, pontvesztés nélkül jutott tovább az elődöntőbe! Az elődöntőben Sepsiszentgyörgy csapatával kerültek össze. Az összecsapás eleje rosszul indult. Az első öt perc után az ellenfél 3-0 - ra vezetett. Az utolsó két percben jött a fordulat. 4-2 - es Sepsiszentgyörgyös vezetést egyenlített ki a csapat nagy bravurral! A mérkőzés lefújása előtt 5 másodperccel Solymosi Áron góljával büntető párbajt harcolt ki a csapat, amit meg is nyert. Sajnos a finálé már nem alakult ilyen jól. A tavalyi évhez hasonlóan a döntő mérkőzésen az idén is a rendező II. Rákóczi Gimnázium csapatával szemben 5-1 - es vereséget szenvedtek. Sajnos most sem sikerült ezt a rangos tornát megnyerni! A kupa első megszerzése így a következő generáció feladata lesz. Solymosi Áron külön díjat kapot. Az egész csapat nagyon jól szerepelt! Igazi csapatként küzdöttek és szép játékkal ajándékozták meg a közönséget! Gratulálunk a csapatnak és a sikerének!
Csapat tagjai: Hubay Attila, Hitter-Tepfenhart Barna, Kapás László, Katona Olivér, Kovács Martin, Kulman Bence, Kürtösi Balázs, Lóczi László, Solymosi Áron, Somodi László.
Edző: Vazul Attila
Az eredmények, képek és az élő közvetítés videói az alábbi linkeken érhetők el: