2012. 09. 26.
Nyitónappal vette kezdetét tizedik évfolyamos diákjaink számára a TESZI (=Tevékeny Szeretet Iskolája) projektéve. A programok a következők voltak:
  • Balanyi Péter előadása: Tudnivalók az önkéntes munkáról
  • gimnáziumunk éves TESZI-programja (Csány Endre és Agócs Andrea TESZI koordinátorok ismertetője)
  • Balogh Gyula: Hajléktalanul (tanúságtétel a fedél nélküli élet keserű mindennapjairól)
  • Szilvási László előadása: Értelmi fogyatékos gyerekek között
  • TESZI csoportok megalakulása, találkozás a fogadóintézmények képviselőivel
  • szentmise (főcelebránsa Labancz Zsolt tartományfőnök atya volt). 

Az előadásokból, beszélgetésekből, prédikációból kiderült többek között, hogy mit jelent szegénynek, rászorulónak lenni; megtapasztalni, hogy mindnyájan rászorulunk egymás segítségére; hogy miközben segítünk másokat, mi magunk is gazdagodunk. Meglepő talán a felismerés, de az tűnik igazán szegénynek, aki nem tud/akar segíteni, adni semmit embertársainak, hanem önző módon csak magának él. Fontos felismerésre juthattunk: ami emberi életünkben igazán fontos, azt pénzért nem lehet megszerezni, azt ingyenes ajándékba kapjuk (szülői törődés, barátság, szerelem).

A szentmiséhez kapcsolódóan a diákok és mentortanáraik egy nagy, zöld színű zsineget közösen megragadva szimbolikusan is összekapcsolódtak, hogy kifejezzék egységüket a karitatív szolgálatra. A zöld színű fonál egy-egy darabjából ki-ki egy karkötőt készített magának a projektév jelképeképp. 

Jó munkát kívánunk, és lelkes szolgálatra biztatjuk idei TESZI-s diákjainkat. 

Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on