2020. 10. 12.

Október 5-től 9-ig rendeztük meg a természettudományos csapatvetélkedőt a felső tagozaton. Minden osztályból volt résztvevő csapat, melynek tagjai közösen feladatsort oldottak meg a könyvtárban. Több, mint nyolcvan diákunk versenyzett, minden évfolyamnak más-más feladatsort állítottunk össze. Sajnos nem tudtuk a vetélkedőt mindenkinek egyszerre, egyidőben tartani a járványhelyzet miatt, így időben elcsúsztatva, egész héten át tartott a nemes küzdelem. Két kahoot feladatsort is készítettünk a gyerekeknek, 'Kisökos' és 'Nagyökos' címmel, ezeket is sokan oldották meg. A fenntarthatósági témahét kapcsán használt elem- és telefongyűjtést is szerveztünk, mely nagyon sikeres volt.

Köszönjük diákjaink lelkes részvételét, és külön köszönjük könyvtárosunk, Néma Attila közreműködését!

Az eseményt a természettudományos munkaközösség szervezte.

 

A csapatvetélkedő végeredménye:

Csapatvetélkedő

Osztály

Csapatok

Csapattagok

Feladatsor

Kahoot

Elemgyűjtés

Összesen

Helyezés

5.

Spártaiak

Balogh Medox

26p

10p

3p

39p

5.

Körner Erik

Németh Jázmin

5.

NASA

Czilling Barnabás

32p

13p

2p

47p

2.

Szabó Gergő

Graholy Dáriusz

5.

Padlizsánok

Németh Zoltán

37p

15p

0p

52p

1.

Jakubek Bernát

Fricz Pál

5.

Király csapat

Bari Zsombor

28p

11p

3p

42p

4.

Endre Szinta

Dorogi Zsüliett

5.

Mangós csajok

Varga Ketrin

32p

9p

4p

45p

3.

Riczu Blanka

Máthé Lili

5.

Medve csapat

Berényi Flóra

32p

10p

0p

42p

4.

Kovács Petra

Rostás Nándor

5.

Kaméleonok

Négyessy Vilmos

29p

9p

1p

39p

5.

Kanizsai Kristóf

Oláh Kornél

5.

Farkasok

Farkas Borbála

19p

10p

0p

29p

8.

Pál Lilien

Simon Zoltán

6.

Szürkefarkasok

Müller Míra

30p

8p

0p

38p

4.

Csincsák Lili

Borsos Emma

6.

Sünik

Kárász Ábel

30p

8p

0p

38p

4.

Hernády Gellért

Szabó Dénes

6.

Ökoguruk

Nagy Kira

44p

10p

5p

59p

1.

Haug Mátyás

Szűcs Erika

6.

Természetvédők

Hajnal Franciska

30p

12p

0p

42p

3.

Bozóki Dóra

Tőzsér Csenge

6.

Janik vagyunk

Pancza Imre

24p

14p

0p

38p

4.

Mihály Ferenc

A.T.D. ?

6.

Vadócok

Végh Zalán

30p

11p

5p

46p

2.

Gubicza Marcell

Móczó Ferenc

7

Jobbak!

Farkas Viola

36p

19p

0p

55p

2.

Kerekes Maja

Molnár András

Sipos Veronika

7.

Tiszamenthy

Nagy Erik

28p

18p

0p

46p

5.

Zsíros Mihály

Gyuris Hunor

7.

Spártaiak

Szabó Ádám

30p

15p

0p

45p

6.

Kis Viktor

Somodi László

Rózsavölgyi Ferenc

7.

Gumimacik

Heródek Luca

33p

18p

0p

51p

4.

Kapás Luca

Galik Kamilla

Tamás Eszter

7.

Zöld lányok

Barna Zsuzsi

34p

17p

0p

51p

4.

Virág Gréta

Papp Sára

7.

Szárazföldiek

Mogyorós Zalán

34p

16p

4p

54p

3.

Fózer Márk

Szíjártó Vince Orlandó

7.

Barikák

Bari Zalán

38p

19p

4p

61p

1.

Zsirmik Zsombor

László Botond

Jakubek Benedek

8.

Step's Bro

Erős Máté

24p

14p

0p

38p

5.

Gulyás Dávid

Gyöngyi Patrik

8.

RFOS

Nagy Kevin

16p

16p

0p

32p

6.

Vati Alex

Nagy Máté

8.

Izomszövetek

Molnár Szonja

29p

14p

0p

43p

3.

Szarka Viktória

Szabó Vivien

8.

Nyulak

Koltay Gellért

16p

14p

0p

30p

7.

Ferenczi Dániel

Bartus Benjámin

8.

Korcshalak

Péli Mátyás

30p

20p

0p

50p

1.

Pető Bence

Kullai Tamás

8.

Pindúr Pandúrok

Kovács Polett

34p

15p

0p

49p

2.

Kovács Aliz

Mészáros Hajnalka

8.

Ignotus

Fábián Iringó

34p

16p

0p

50p

1.

Fácán Emma

Kis Erzsébet

8.

Kalácsképűek

Pintér Fanni

22p

18p

0p

40p

4.

Tisóczki Márton

Gallina Botond

Submitted by bertus.annamaria on