2020. 06. 20.

A 2019/20-as tanév lezárása szinte semmiben nem hasonlított az eddigiekhez, sem az év zárása, sem az azt megelőző három hónap.  A járványhelyzet mindent megváltoztatott körülöttünk, az életterünket beszűkítette, digitálisan tanultunk, nem járhattunk be az iskolába, mindenkivel, mindenhol távolságot kellett tartanunk, ezért messze kerültünk a barátainktól, osztálytársainktól, tanítóinktól is.

A hálaadó szentmisén a negyedik évfolyam és családjaik vettek részt péntek délután, amit Nagy Attila atya celebrált. A negyedikesek számára lezárult az általános iskola alsó tagozata, szeptemberben már 5. osztályosok, felső tagozatosok lesznek. A Tedeumon már nemcsak a tanítók voltak jelen, hanem elfogadták meghívásunkat a leendő ötödikes osztályfőnökök is, akiket nagy szeretettel köszöntöttünk, Papp Brigitta, Galikné Bertus Annamária és Tompáné Bablena Anikó tanárnőket.

Köszönöm szépen mindenkinek a kitartást, a tanítást-tanulást, az ezzel járó kreativitást, a ráfordított plusz időt. Gyereknek, szülőnek, tanítónak egyaránt megterhelő volt ez az időszak, de úgy érzem, hogy kiálltuk a próbát, kisebb nagyobb megakadásokkal, de vettük az akadályokat és most itt vagyunk a célban, hiszen lezártuk ezt a különleges tanévet.

Feltöltődést, kikapcsolódást kívánok mindenkinek, vigyázzunk, figyeljünk nagyon egymásra a nyár folyamán is.

Vida-Szűcs Emese

alsós tagozatvezető

 

 

Submitted by vidaszucs.emese on