2022. 04. 13.

A tavaszi szünet előtti utolsó fejlesztő órán ismét együtt volt az egész csapat. Ezeknek az együttléteknek van egy különleges oka, ami nem más, mint a közös kirándulás. Április végén kirándulni megyünk és az a célunk, hogy addig többször szervezzünk közös fejlesztő órát a gyerekeknek, amelyek alkalmával jobban megismerik egymást, megtanulnak együttműködni. Ezen kívül a mostani találkozás a Húsvétra való készülés jegyében telt el.

Igazi meglepetés fogadta a tanulókat a fejlesztőszobában, három nyuszi és három apró csibe. A kis állatok kicsit megszeppentek a sok gyerektől, de a simogatás és dédelgetés gyorsan megnyugtatta őket.

A foglalkozás elején egy babzsák segítségével bemutatkoztunk egymásnak, nagyon kellett figyelni, mert a következő körben mindenki a szomszédja nevét mondta. Véletlenszerű csapatokat alkottunk, ahol az volt a feladat, hogy a kapott közel száz darab képből és szavakból, fogalmakból egy Húsvétot, tavaszt, megújulást jelképező plakátot készítsenek a gyerekek. A csapatokban vegyesen voltak fiúk, lányok, kicsik és nagyok. Minden asztalnál komoly munka folyt, kialakultak a szerepek, lettek irányítók, motiválók, időfelelősek. Később a plakátra felkerültek a csapattagok által összerakott puzzle képek is. A fiúk locsolkodó verset mondtak a lányoknak, kisebb-nagyobb sikerrel.

Természetesen a jutalom sem maradt el, mindenki kapott egy kis nyuszi figurát és némi készpénzt, csoki töltelékkel.

Nagyon hasznos volt ez a délután, mindenki jól érezte magát, megtalálta helyét a közösségben.

 Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánunk.

Vida-Szűcs Emese és Paróczainé Marcsi

 

Submitted by vidaszucs.emese on