2013. 08. 16.

Kedves Diákok, Szülők,

 

az alábbiakban a kecskeméti Piarista Iskola tanévkezdéssel kapcsolatos fontosabb információit ismertetjük 5-8. évfolyamos diákjaink számára.

 

A javítóvizsgák augusztus 29-én, csütörtökön lesznek 10 órai kezdettel. Kérünk minden érintett diákot, hogy legkésőbb 9.30-ra érkezzen meg, és a Czollner téri titkárságon jelentkezzen. Írószert hozzanak magukkal.

Tankönyveket az alábbi időpontokban lehet átvenni a Czollner téren a C épület cserkész termében:

  • 5-6. évfolyam: augusztus 26-án 14-17 óráig
  • 7-8. évfolyam: 27-én 9-12 óráig.

Az ingyenes tankönyvre nem jogosultaknak a tankönyvcsomagokat a fizetést igazoló bizonylat (csekkszelvény vagy átutalási bizonylat) bemutatása után tudjuk kiadni, ezért kérjük, azt mindenképp hozzák magukkal.

 

A tanévkezdő szentmisénk, a Veni Sancte az első tanítási napon 8.10 órakor lesz a Czollner téri Szent Erzsébet templomban. Gyülekező az osztálytermekben 7.45-ig. Kérjük, hogy ünneplő ruhában jöjjenek a diákok. Ezt követően osztályfőnöki órákkal kezdődik a tanítás. A diákok jegyzetfüzetet, órarendet hozzanak magukkal.

 

A Köznevelési törvénynek megfelelően a foglalkozások minden évfolyamon délután 4 óráig tartanak. Délutáni foglalkozásokról az igazgató engedhet el szülői kérésre. Ehhez a formanyomtatvány az oldal alján letölthető, melyet kitöltve a tagozat titkárságán lehet leadni. A kérelemhez indoklást lehet fűzni.

Az első tanítási napon a hatodik-nyolcadik évfolyamon a délutáni foglalkozások elmaradnak, viszont az azt igénylőknek felügyeletet biztosítunk. Az iskola területén csak felügyelettel lehet tartózkodni.

Ebédet a tanév végén leadott rendelések szerint biztosítunk az első naptól a szokott módon. Rendelést módosítani írásban a titkárságon lehet.

 

Az első hétvégén, szeptember 7-én, szombaton a nyolcadik évfolyam csatlakozik a gimnázium zarándoklatához Petőfiszállásra az osztályfőnökök vezetésével. Ezzel kapcsolatban további, részletes információt az első tanítási napon fognak adni az osztályfőnökök.

 

Az első tanítási napon a diákok tájékoztatást kapnak az induló szakkörökről, sportkörökről, ez a honlapra is felkerül. A szakköri és sportköri jelentkezések határideje az első héten szerda, szeptember 4-e.

 

Kecskemét, 2013. augusztus 16.

 

Mikulás Domonkos igazgatóhelyettes

 

Submitted by mikulas.domonkos on