2018. 11. 30.

November 27-én és 29-én  került sor a hagyományos Kalazanci Kupára a felső tagozaton. A 7-8. osztályosok teremfociban, míg az 5-6.-osok sor-és váltóversenyben küzdöttek meg egymással. Az idei év újdonsága volt, hogy az első helyezést elért fiú focicsapat az első helyért járó kupán túl, még "jutalmul" a tanárválogatottal is összemérhette tudását. A selejtezőket előzetes sorsolás alapján játszották le a csapatok. A mérkőzések győztesei juthattak tovább a hármas döntőbe, ahol már körmérkőzések vártak rájuk. Hosszas küzdelem után a 3. helyet a 8.a, a 2. helyet a 7.a, a végső győzelmet és egyben a jogot a tanárcsapattal való játékhoz,a 7.c osztály csapata nyerte el.

Hatfős tanárválogatottunk "pompon lányos" szurkolócsapattal (női tanári kar) erősítve, roppant szoros küzdelemben végül sajnos alulmaradt. Így az abszolút bajnok - méltán kiérdemelve e címet - a 7.c osztály csapata lett. 

Csütörtökön folytatódott a küzdelem az 5-6. évfolyam versenyzői számára. Osztályonként 10 fős vegyes (fiú-lány) csapat kellett az induláshoz. Így összesen 60 diák küzdött a győzelemért. A feladatok között szerepeltek labdás, kötél alatt átbújós, geomag-es, rolleres, tollaslabdás, hullahoppos és egyéb ügyességi-gyorsasági próbatételek. 

A szoros és minden képességet mozgósító küzdelmet  a 6.a osztály csapata nyerte, 2. helyen a 6.b, míg 3. helyen az 5.c osztály tanulói végeztek.

Szeretnénk megköszönni mindenkinek - diáknak-tanárnak egyaránt - az aktív részvételt. Reméljük, mindenki jól érezte magát! A továbbiakban beszéljenek a képek:

   Halasi Bernadett   és Erdős Anita  testnevelők

 

Submitted by erdos.anita on