2012. 11. 19.

 

A Czollner téri iskolaépületünk melletti templom titulusa Árpád-házi Szent Erzsébet. Ünnepe kapcsán búcsúi szentmisében emlékeztünk meg a gondoskodó szeretet nagy példaképéről.

A templomban nagy szeretettel fogadott mindnyájunkat Farkas László prelátus úr. A szentmise főcelebránsa Jeney Gábor atya volt, a szívhez szóló, szép prédikációt Molnár Ferenc diakónus atya mondta. A szertartás után a templom szokása szerint Erzsébet-kenyereket osztottak a nagyszámban megjelent híveknek és diákjainknak.

Örömmel fedeztük fel a sok-sok hasonlóságot a világon mindenütt ismert Szent Erzsébet és a piarista iskolákat alapító Kalazanci Szent József lelkisége között: más-más formában ugyan, de az evangélium szellemében mindketten a szegényeken, rászorulókon való segítés nemes feladatát gyakorolták életükben. 

Nagy Attila SchP ig. 

 

Submitted by nagy.attila on