2020. 10. 02.

Szeptember 29-én a Nemzeti Tehetség Programba bevont, a 11.c biológia tagozatos és a 11. évfolyam biológia fakultációs diákjaival tanulmányi kiránduláson vettünk részt Szegeden.

Kedd délelőtt az első utunk a Szegedi Füvészkertbe vezetett, ahol fél napot töltöttünk a gazdag növényvilággal ismerkedve. Vezetőnk a Szegedi Tudományegyetem Növénytani Tanszékének egyik tanára Véseiné Dr. Szőllősi Réka volt, általa sok új ismerettel gazdagodtunk.  Az itt töltött idő nagyon jó hangulatban telt. Tanárnő szemléletesen, hétköznapi témákba beágyazva mutatta be a kert növényeit. A bemutató végeztével besétáltunk Szeged belvárosába, ahol megszemléltük a Szegedi Tudományegyetem épületeit. Az utunk elvezetett az Orvosi Biológiai Intézet, Fizika Intézet, Kémia Intézet és Általános Orvosi kar Tanszékei előtt. Kísérő tanáraink szívesen meséltek a Szegeden töltött egyetemi éveikről.

Rövid pihenő után folytattuk utunkat a vasútállomás felé útba ejtve az egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központját.

A nap végére mindannyian elfáradtunk, de szép élményekkel tértünk haza.

                                                   Mészáros Boglárka és Szabó Tamás

Submitted by levai.zita on