Hétfőn újult erővel vágtunk neki a munkának: egy kiadós, pörgős workshoppal indítottunk, ahol tovább dolgoztunk a feladatokon: a videókon, cikkeken, podcasteken és a képeken. Valamint felvettünk egy beszélgetést Eloy Fernández-zel a piarista hivatások hete alkalmából. Zaragoza azonnal levett minket a lábunkról, főleg azért, mert ezer arca van. Nem főutakon mentünk, hanem hagytuk, hogy a hangulatos, csendes kis utcák vezessenek minket egyik helyszíntől a másikig. Van valami varázslatos ezekben a szűk utcákban, de aztán amikor kiértünk a főtérre, a monumentális látványtól leesett az állunk. Benéztünk a helyi piacra is, ami maga a káosz és a csoda: színes, hangos, illatos, és egyszerűen beszippant a helyi pörgés. A nap csúcspontja egyértelműen a Palacio de la Aljafería volt. Ez nem csak egy sima vár; egyszerre érzed benne az iszlám művészet finomságát és a későbbi katolikus királyok fényűzését. A legjobb rész mégis az volt, hogy a fogadó diákjaink voltak a „saját” idegenvezetőink. Sok érdekességet meséltek, például azt, hogy ezek között a több száz éves falak között ma is zajlik az élet, hiszen itt ülésezik az aragóniai parlament. A kertben pedig ott virítottak a narancsfák... Ennél „mediterránabb” életérzésünk nem is lehetett volna. A nagy séta után persze megéheztünk, az igazi koronát a napra a közös churrosozás tette fel. Utána nézelődhettünk a helyi üzletek között, majd hazatértünk. Az estét egy közös vacsora mellett zártuk a szálláson: átbeszéltük az élményeket, nagyokat nevettünk, és közben lélekben rákészültünk a hét többi kihívására is.