2019. 03. 08.

Február 21-én szerveztük iskolánk felső tagozatán a természettudományi vetélkedőt.

Három és négy fős csapatok jelentkezhettek minden osztályból, melyeknek tagjai különböző témakörökből választhattak a felkészülésük során. A délután egy írásbeli fordulóval kezdődött, melyben totót, számítási feladatokat, és érdekes fejtörőket oldottak meg a gyerekek. A délután második felében a csapatok kiselőadásai hangzottak el.

A témakörök a következők voltak: Az ötödik évfolyam tanulói a 2018. év, a hatodik évfolyam diákjai a 2019. év élőlényeiről készítettek látványos bemutatókat. A hetedik évfolyam tagjai vízi élőlénycsoportokról beszélhettek, a nyolcadikosok pedig egy-egy interneten talált tudományos hírnek néztek utána.

A vetélkedőn majdnem ötven diák volt jelen. Gratulálunk minden résztvevőnek! 

Eredmények:

  • ötödik évfolyam

osztály

csapattagok

összpontszám

max.: 80 pont

 

helyezés

5.b

Galik Kamilla

Kapás Luca

Tamás Eszter

66,5

1

5.c

Papp Sára

Bari Zalán

Kardos László

Kishalmi Ákos

66,5

1

5.b

Pomozi Petra

Szabó Irén

Kovács Tamás

56

3

5.b

Rózsavölgyi Ferenc

Kovácsevics Sándor

51

4

5.a

 

Farkas Viola

Gerencsér Vivien

Tóth Zsombor

38,5

5

 

  • hatodik évfolyam

osztály

csapattagok

összpontszám

max.: 80 pont

 

helyezés

6.a

Kis Erzsébet

Szabó Vivien

Fáczán Emma

73

1

6.c

Kovács Polett

Mészáros Hajnalka

Pintér Fanni

67

2

6.c

Árvai Tamás

Kállai Lili

Strupka Anna

66

3

6.c

Csuka Nándor

Gallina Botond

Ispánovity Kristóf

64

4

6.a

Szabó Máté

Béki Bálint

Laster Kuan

Tők Zsolt Hunor

60

5

 

  • hetedik évfolyam

osztály

csapattagok

összpontszám

max.: 80 pont

 

helyezés

7.b

Hamar Armand

Haug Márton

Karsai Borbála

Pap Dániel

79

1

7.c

Dakó Dávid

Varga Laura

Kiss Márti

78

2

7.a

Balogh Marcell

Járomi Áron

Mózes Dávid

75

3

 

  • nyolcadik évfolyam

osztály

csapattagok

összpontszám

max.: 80 pont

 

helyezés

8.a

Lei Noel

Molnár Balázs

Túri Ákos

66

1

8.a

Farkas Lilien

Füzes Csenge

Szlávik Vivien

63

2

 

A program az 'EFOP-3.2.5-17-2017-00032 "Kompasz"-pályaorientáció fejlesztése a Piarista Iskolákban' című pályázat keretében valósult meg.

Galikné Bertus Annamária és Mogyorósné Bálind Anikó szervezők

Submitted by bertus.annamaria on