Segítő kutyák a Piárban címmel a második évfolyamos tanulók egy hetes programsorozaton vettek részt, ahol megismerkedtek a kutyafajták mellett a felelős állattartás szabályaival, a kutyusok tanítási módszereivel, hogyan és miként tudnak az ember társai és segítői lenni a mindennapokban. Természetesen tanítási órákon is a kutyáké volt a főszerep, gazdagítottuk matematikai tudásunk, szövegértő ismereteink, dalkészletünk, mozgáskultúránk és kézügyességünk fejlesztését is szolgálták a változatos kutyás feladványok.
Könyvtári foglalkozást tartottak a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban számunkra, ahol szintén a kutya volt a központi téma. Sok izgalmas könyvajánló után, találóskérdések helyes megfejtésével adtunk számot ismereteinkről és Nagy Bandó András Egyik kutya másik is című versgyűjteményéből szemezgettünk. Majd kutyás meséből sosem elég alapon tárult ki Eszter néni Papírszínháza, melyben Baltazár és Boldizsár esete annyira elvarázsolt bennünket, hogy szinte mindannyian kutyás történeteket kölcsönöztünk, így odahaza olvasgatva is kedvenceink társaságát élvezzük.
Ezúton is köszönjük a vidám foglalkozást!