2022. 05. 27.

Rendhagyó osztályfőnöki órák a 6.a osztályban

 

Iskolánk 6.a osztálya a hétköznapi életből vett veszélyekkel és megoldási javaslatokkal találkozhatott rendhagyó osztályfőnöki órák keretében.

Osztályunkhoz tartozó egyik édesanya, Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó mb. csoportvezető ügyésze, egyben sajtószóvivője két élőadást tartott az osztálynak. Első alkalommal az internetes veszélyekre hívta fel a figyelmet. Egy anonim kérdéssor segítségével azt is feltérképezte, hogy milyen viselkedést mutatnak az osztály tanulói a közösségi oldalakon. A válaszok kiértékelése után ellátott minket tanácsokkal, javaslatokkal. Nyomatékosan felhívta a figyelmet az egyén saját felelősségére, s arra, miket tehetünk, hogy megvédjünk magunkat a kéretlen bejelölésektől, zaklatásoktól.

A második alkalommal kitért arra is, hogy ha az utcán valamilyen atrocitás ér egy 6. osztályos diákot, mit lehet tenni. A diákok nagy érdeklődéssel hallgatták mindkét előadást. Felmerült annak igénye, hogy a rendhagyó, felvilágosító osztályfőnöki órákat a jövő tanévben is folytassuk.

Ezúton is köszönjük a tartalmas előadásokat.

 

Papp Brigitta

Submitted by papp.brigitta on