Radnóti Miklós szavaló- és műveltségi verseny
2024. 12. 16.

A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium irodalmi csapatversenyt hirdetett a régió 7-8. évfolyamos és középiskolás diákjai számára.

A 2024. november 26-án délután megrendezett verseny 12 csapat részvételével zajlott. Elsőként egy szavalóversenyen mérte össze tudását 12 diák, majd a 80 éve elhunyt Radnóti Miklós életére és költészetére vonatkozó feladatokat kellett megoldania a csapatoknak.

Iskolánkat a 7.c osztályból Balogh Csenge, Gerencsér Lilien és Merucza Zsombor képviselte. Közülük Gerencsér Lilien szavalta a Töredék című költeményt.

A verseny komoly felkészülést igényelt, mert sem történelemből, sem irodalomból nem ismeri még a 7. évfolyamos korosztály ezt az időszakot. Sok időt, energiát fektettek a versenyre való felkészülésbe a csapat tagjai. Rátermettségüket, tudásukat jól tükrözi, hogy ugyanazt a feladatsort és kreatív feladatokat oldották meg, mint a gimnáziumi csapatok.

Az eredményhirdetésre 2024. december 16-án került sor a Bolyai-napon, melynek során iskolánk tanulói ünnepélyes keretek között vehették át az I. díjat.

 

Papp Brigitta

felkészítő pedagógus

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2024-12/20241216_082326.jpg?h=b54a3121&itok=VbgWpK0u
Submitted by papp.brigitta on