2012. 05. 26.

Az idei Pünkösdi Ifjúsági Találkozó meghívott szónoka Lendvai Zoltán atya, rédicsi plébános,  a "gördeszkás pap" volt. Előadásában, melynek címe: "A hit lendületet ad", II. János Pál pápa életpéldája nyomán a legfontosabb keresztény eszményekről beszélt a lelkigyakorlaton megjelent mintegy 200 főnyi fiatalnak. Természetesen nem maradhatott el, sőt a nap folyamán többször is megismétlődött a papi gördeszkás bemutató, ami nagy tetszést aratott az ifjúság körében.

Az előadást kiscsoportos megbeszélés követte, majd ebéd után beszélgetős fórum keretében kérdezhették a diákok az atyát. 

A szabadprogramban sokféle foglalkozás közül lehetett választani: foci, film, beszélgetés, önismereti játék, ökomata-kvíz, érzékszervi játékok.

A lelkigyakorlatos nap végén, Pünkösd vigíliáján szentmisével zártuk a találkozón való részvételünket, majd mi, piarista diákok és tanárok gyalogos zarándokként megismételtük a reggeli sétánkat a galambosi vasútállomásig, ahonnét vonattal jöttünk vissza Kecskemétre. 

Köszönjük szépen a házigazda pálos atyák vendégszeretetét, a jelenlévő egyházmegyés atyáknak a szervezés munkálatait, különösen is Hatházi Robi atyának és a Parázs Pasztorációs Központ munkatársainak, Néma Attilának, Némáné Ellának, Hortobágyiné Áginak és társaiknak. 

Fazekas András - Nagy Attila SchP

kísérőtanárok            

 

 

Submitted by nagy.attila on