2013. 05. 19.

 

Élménybeszámoló a Petőfiszállás-Szentkúton megrendezett ifjúsági lelkigyakorlatról
 
A vasútállomás előtt majdnem 100-an vártuk izgatottan a 7:22-kor induló vonatot, ami Galambosra vitt minket. Miután leszálltunk, az évfolyam mindhárom osztálya rendeződött, úgy indultunk el gyalogosan a pálosokhoz azon az ismerős útvonalon, amely a szeptemberi zarándoklat része is volt. A mi osztályunk a pár kilométert csendben tette meg, olykor egy-egy dalt elénekelve.

Az érkezésünket Szentkúton mindenki nagy örömmel fogadta, vártak minket. Regisztráció után a program része az volt, hogy minden résztvevő egy hatalmas kört alakított, úgy imádkoztunk, énekeltünk. Az érsek úr tanítása előtt mindenki papírra vetette gondolatait, hogy számára mit is jelent a hit. Ezt mindenki az oltár előtti kis betonkönyöklőn helyezte el.

Dr. Bábel Balázs ezután tartotta meg közel egy órás előadását "A hit hat" címmel. Számomra legkedvesebb gondolata az volt, mikor elmondta, hogy az a hit, mikor valaki bízik abban, amit saját szemével nem lát, és aminek létezését nem bizonyították be.

Az előadás után kis csoportokba rendeződtünk, ahol mindenki elmondhatta, hogy mikor volt neki az a pont, amióta igazán hisz Istenben. Nagyon megható dolgokat hallottam kalocsai csoporttársaimtól, mint például a szülő elvesztése vagy egy súlyos betegség, és erős hitük által talpra tudtak állni. A komoly beszélgetések után a csoport egy jót játszott egymással.

Miután az egész ifjúság egy nagy csoportképre összeállt, ízletes gulyáslevesre és lekváros buktára láttak vendégül minket.

Egy kis "sziesztát "követően meghallgattunk két csodálatos tanúságtételt és a nyári ifjúsági táborozási lehetőségeket. Focit, filmvetítést vagy előadást lehetett választani szabad programként a délután folyamán.

A lelkigyakorlat utolsó részeként Hatházi Robi atya tartott szentmisét, amelyet szolgálatommal jómagam is igyekeztem segíteni. A misét követően az évfolyam visszagyalogolt Galambosra, ahol a 18:07-kor induló vonaton tértünk vissza Kecskemétre.

Úgy gondolom, hogy ez a nap minden diáknak a kikapcsolódáson kívül nagy lelki feltöltődést is adott.

Kernya Martin 9.c

 

Submitted by nagy.attila on