2016. 03. 01.

 

Mintegy ötvenfőnyi zarándok csoport: alsós-, felsős-, gimnazista- és öregdiákok, szülők és testvérek valamint pedagógusok keltek útra Rómába, az "Örök Városba". (A felsorolás teljessége kedvéért: még egy piarista óvodás kisgyermek is volt köztünk.)

A több mint két évtizedes hagyományokkal rendelkező piáros római zarándoklatot Szabóné Adorján Erika tanítónő és férje Szabó Gellért öregdiákunk szervezte meg, immár hatodik alkalommal.

Szállásunk a római Szent István Házban volt, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. Három teljes nap adatott számunkra, hogy felfedezzük az antik és a keresztény Róma nevezetességeit. Legfontosabb látnivalóink voltak:

1. nap:

  • látogatás a Szent Péter-bazilikában (templom, kupola)
  • séta az Angyalvárnál
  • Pantheon: az ókori építészeti csoda megtekintése kívül-belül
  • Trevi-kút
  • spanyol lépcső
  • falakon kívüli Szent Pál-bazilika

2. nap:

  • séta egy római piac forgatagában
  • a Lateráni Szent János-bazilika
  • Szent lépcső
  • Santa Maria Maggiore-bazilika
  • Colosseum és Constantinus császár diadalíve
  • Michelangelo világhírű szobrának (Mózes) megtekintése a San Pietro in Vincoli templomban
  • próbatétel az "igazság szájánál" (la bocca della verita) a Santa Maria in Cosmedin-templomban

3. nap:

  • látogatás a Vatikáni Múzeumban és a Sixtus-kápolnában
  • részvétel a Szent Péter téren a déli "Úrangyala" imádságon, ahol a több tízezres tömeggel Ferenc pápa imádkozott együtt, majd üdvözölte a jelenlévőket, köztük minket, kecskeméti piarista zarándokokat
  • a római piarista rendi központ meglátogatása: szentmise a piaristákat alapító Kalazanci Szent József sírjánál, majd találkozás Pedro Aguado piarista generális atyával; továbbá a piarista múzeum, benne alapító szentatyánk egykori szobájának megtekintése
  • séta a Piazza Navona csodálatos szökőkútjai között.

A programok között adódott némi szabadidő is, amikor az olasz finomságok gazdag kínálatából kóstolhattunk meg ezt-azt: kávét, pizzát, fagyit, sajtot... :-)

A zarándoklat végén remek hangulatú "morzsa partit" rendeztünk, ahol közösen fogyasztuttuk el megmaradt finomságainkat, közben pedig visszatekintettünk a mozgalmas és eseménydús zarándoklatra, valamint megköszöntük az út szervezőinek áldozatos munkáját.

A hazautazás előtt rövid imában adtunk hálát a Jóistennek a jól sikerült zarándoklat kegyelmeiért, többek között azért, hogy a viharos, esős időjárás ellenére is minden remekül sikerült. 

Nagy Attila SchP ig. 

 

Submitted by nagy.attila on