2014. 08. 04.

 

Húsz fős magyar delegáció - köztük kecskeméti gimnazista diákok - érkezett az idén június 30. és július 6. között megrendezett Piarista Ifjúsági Találkozóra Privigyére, Szlovákiába a piarista közösséghez. Az részvételt a Piarista Rend Magyar Tartománya támogatta, melyet hálás szívvel köszönünk. Az eredeti terv szerint a PYM 2014 (Piarist Youth Meeting) Ukrajnában került volna megrendezésre, de sajnos az ottani helyzet miatt ez nem valósulhatott meg.

Mintegy 150 fiatal Lengyelországból, a Cseh Köztársaságból, Ukrajnából, Szlovákiából és Magyarországról majd egy hetet töltött együtt, és alig akartak elválni egymástól a hét végén. A gazdag program szíve a napi szentmise és a tanúságtételek voltak, amelyek arra világítottak rá, hogy a világ csábításai nem, de az Istennel való igazi, élő kapcsolat boldoggá és teljessé teheti életünket. Megindító volt hallgatni a fiatalokat, vagy akár egy apácát, hogy milyen téves irányba haladt az életük korábban, és Isten hívására, más társak segítségével, hogyan változhatott meg gyökeresen az életük.

Vendéglátóink kirándulásokat is szerveztek nekünk. Meglátogattuk a nagyon szép bajmóci várat és a mellette levő hatalmas állatkertet, valamint elutazhattunk Körmöcbányára, ahol az arany-, és ezüstbányán kívül a pénzverde régi és új életével is megismerkedhettünk. Ellátogattunk Nyitrára is, ahol a helyi piarista iskola megtekintése mellett részt vettünk a Fő téren a Szent Cirill és Metód ünnepi búcsús miséjén is. A kirándulásokon kívül a résztvevők hasznos és látványos munkájukkal hozzájárultak a házigazda város szépüléséhez. Privigyén a fiatalok önkéntes közmunka keretében kerítést és korlátot festettek, tereprendezést végeztek, valamint szemetet szedtek. Ezzel hálálták meg a város nagylelkű vendéglátását.

A szervezők a város központjában evangelizációs programra invitálták a város lakóit, amelyen nemcsak a naponta énekelt vallásos dalok és tanúságtételek hangozhattak el, hanem a fiatalok előadhatták a hét közben összeállított tánc, és zenés jelenet koreográfiát is, amelyek nagy sikert arattak. Minden ifjúsági találkozó része a sportolási lehetőség is. Itt is megmérethették magukat a nemzetek csapatai a különböző sportokban. Lehetett úszni, focizni, röplabdázni, frizbizni, futni, és kipróbálhatták magukat a mini golf terén is.

Ez a testet és lelket megmozgató hét nagy élmény volt mind a diákok, mind a kísérők számára. Régi és új barátok találkozhattak, amely során szükség volt nyelvtudásukra is. Ezeket a határokon is átívelő barátságokat a fiatalok a modern technika segítségével tovább építhetik, és majd újra találkozhatnak személyesen is, például a következő PYM-en Ukrajnában, 2015-ben.

Molnár Zsuzsa mosonmagyaróvári szervezőtanár

 

 

Submitted by nagy.attila on