Az életpálya-tervezés és a pályaorientáció egyre fontosabb szerepet tölt be a mai oktatási gyakorlatban. A gyorsan változó munkaerőpiac, a technológiai fejlődés és a társadalmi kihívások új készségeket és rugalmasságot követelnek meg a fiataloktól. Ennek jegyében a Piarista Kilátó Központ szervezésében került megrendezésre Piarista Diákönkormányzatok találkozója Vácon, ahol november végén nyolc DÖK-ös diák képviselte a Kecskeméti Piarista Gimnáziumot.
"Sok új élménnyel gazdagodva tértünk haza, különösen azért, mert az idei téma a pályaválasztást célozta meg, valamint azt, hogy a DÖK milyen készségeket fejleszt, amelyek a jövőben előnyükre válthatnak. A programok alatt csoportokra osztva járhattunk állomásról-állomásra. Ennek a különlegessége az volt, hogy egy társaságon belül mindenki ismeretlen volt a másik számára, emiatt érdekes volt látni, hogy a programok végére egyre inkább feloldódtunk egymás között. Összesen 6 állomás volt, és minden feladat végén feltettek 1-2 kérdést, amelyre szubjektíven, saját lapunkon kellett válaszolni, ezzel jobban megismerve önmagunkat és némileg egymást."
Kormos Petra, Csontos Bálint (DÖK tagok)
Iványi Gabriella (DÖK kísérő tanár)