Kalazanci Szent József pártfogásának ünnepén a rendalapítóra emlékezünk, akinek hálásak vagyunk az életéért, hogy útjára indította a Kegyes Iskolák Rendjét, ami miatt ma mi is együtt ünnepelhetünk.
A 9. évfolyam rendházlátogatáson vehetett részt az ünnepi délelőttön. Lengvári Csaba tanár úr a piaristák kecskeméti történetébe vezette be a diákokat történeti séta keretében, Nyeste Pál és Görbe László atyák a rendi legendáriumból meséltek történeteket, míg Szabó Dániel tanár úr vezetésével bejárhatták a rendház tereit, ismerkedhettek a rendház tagjaival és mindennapi életével.
A 10-12. évfolyamok eközben Dr. Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője révén bepillantást nyertek az egykori piarista atyák hobbijaiba és iskolán kívüli tevékenységeibe, valamint különböző foglalkozások keretében a jelenlegi tanáraik iskolán kívüli életébe. Köszönjük Kőrös Henriett, Gáspár Judit, Turjánszkyné Tapodi Katalin, Iványosi-Szabó Andrea, Kiss Ildikó és Zákányi Erika tanárnőnek, valamint Soós Zoltán, Fehérvári Gábor, Vazul Attila és Mikulás Domonkos tanár úrnak a változatos és érdekes foglalkozásokat.
A napot közös szentmisével zártuk, amelyet Szabó Dániel tanár úr mutatott be, köszönjük az asszisztencia és a kórus szolgálatát.
Úr Jézus, te azt mondtad: „Amit legkisebb testvéreim közül eggyel is tet- tetek, velem tettétek." Szavaiddal arra is tanítottál, hogy új szolgákat kér- jünk evangéliumod hirdetésére. Tekints hát irgalmasan azokra a gyer- mekekre, akik még nem ismernek téged, és híján vannak a legelemibb ismereteknek, mert senki sem akad, aki szegjen nekik az evangélium és a tudás kenyeréből. Kérünk, ébreszd fel és érleld meg sok fiatal lelkében azt a vágyat, hogy a gyerekek keresztény nevelésére szentelje életét a piarista iskolákban, akár világi tanárként, akár szerzetesként, Kalazanci Szent József nyomdokait követve. Ámen.