2012. 11. 29.

 

A gimnázium patrociniumi szentmiséjének főcelebránsa és szónoka Labancz Zsolt tartományfőnök úr volt, aki a piarista rendet és iskolákat alapító Kalazanci Szent Józsefről azt fejtegette hallgatóságának, hogy

  • bátran mert nagyot álmodni
  • Isten akaratát keresve folyamatosan és nyitottan a hivatás útját járni egész életében
  • valamint társadalmi reformerként merészen a világ jobbításán fáradozni. 

A szentmisén végzős diákjaink adták az asszisztenciát Acél Zsolt SchP tanár úr vezetésével.

A szertartás követően a diákszínpad "Patrociniumra készülünk" című előadását tekintettük meg a díszteremben. A darabot Farkashalmi Erzsébet tanárnő írta és rendezte. 

Iskolaünnepségünk díszvendégei voltak Labancz Zsolt tartományfőnök mellett:

  • Jeney Gábor plébános úr
  • Lévai Jánosné képviselő asszony
  • Laczkó János diákszövetségi elnök
  • Papp Zsolt igazgató úr (kecskeméti Szent Imre Katolikus Általános Iskola.

Nagy Attila SchP ig.

 

Submitted by nagy.attila on