2018. 06. 04.

A tavasz utolsó napján indult a 3.a osztály éves osztálykirándulására. Reggel 7.45-kor gyülekeztünk a vasútállomáson. 8.10-kor indult a vonatunk Kistelek felé, ahonnan busszal mentünk tovább Ópusztaszerre.

Legelső programunk a gátőr ház megtekintése volt. Itt egy terepasztalt is láthattunk, ahol egy nagyon szemléletes előadásban láthattuk az 1879-es tiszai árvíz pusztítását. A Rotundában a Feszty-körkép megtekintése igazi 3D-s élmény volt. Eztán a Körtvélytó partján megfigyelhettük a nádas élővilágát, ahol óriás szitakötőket, apró halakat, sőt még egy pici teknőst is szemügyre vehettünk. A Csete jurtáknál a magyarság történetét követhettük végig. A Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményben a régi tanyák berendezéseit, helységeit, udvarát nézhettük meg. A helyi pandúr is színre lépett, és egy lótolvajt keresett közöttünk! A régi "Oskolában" ízelítőt kaphattunk abból, hogy az 1900-as évek elején milyen lehetett iskolásnak lenni. A szigorú Tanár Úr a körmösökkel sem szűkölködött! A nap záró foglalkozásán gyapjúból nemezlabdát készítettek a gyerekek.  

18.45-re fáradtan, de mosolyogva érkeztünk a kecskeméti vasútállomásra. Nagyon szép időnk és programokban gazdag napunk volt!

                                             Mónika néni és Anna néni

 

Submitted by boldis.anna on