2014. 01. 28.

 

A három kecskeméti egyházi iskola (Piarista Iskola, Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Református Kollégium) közös ökumenikus ifjúsági imaórán vett részt a református templomban. 

A közös áhítaton minden iskola diákja imát mondott az ifjúságért, a keresztények és a családok egységéért. Iskolánk képviseletében Feczák Donáta 12.c és Ferencz Zsófia 12.c osztályos tanuló imádkozott.

Az imaesten  Hulej Enikő evangélikus lelkész mondta a szentbeszédet. A szertartáson szolgálatot tevők voltak még: Kuti József református elnöklelkész, Papp Zsolt igazgató, Nagy Attila SchP ig. és Vincze Árpád református lelkész-vallástanár. Köszönet illeti Laczay András református lelkész-vallástanárt az imaóra megszervezéséért. Hálásak vagyunk református testvéreinknek, akik évről-évre házigazdái az ökumenikus ifjúsági imaórának.

*   *   *

Az imaóra igemagyarázata Szent Pál apostol keresztény egységre buzdító gondolatait járta körbe    (1 Kor 1,10-03).

Kérlek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyen köztetek pártoskodás, hanem legyetek tökéletesen egyek ugyanabban a lelkületben és ugyanabban a felfogásban. Azt a hírt kaptam ugyanis felőletek, testvéreim, Klóé házanépétől, hogy viszálykodások vannak köztetek. Arról beszélek, hogy közületek mindenki ilyeneket mond: »Én Pálé vagyok«, »Én Apollóé«, »Én Kéfásé«, »Én pedig Krisztusé«. Talán részekre oszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevében vagytok megkeresztelve? Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, nehogy valaki azt mondhassa, hogy az én nevemben vagytok megkeresztelve.

 

Submitted by nagy.attila on