2015. 11. 12.

 

Hagyományosan az idén is megtartottuk nyílt napunkat elsős kisdiákjaink óvónőinek.

Nagyon nagy szeretettel és izgalommal készültek kis elsőseink és pedagógusaink a találkozásra. Hívásunkra évek óta nagyon sok óvó néni érkezik, hiszen ők is kíváncsiak, hogy a pár hónappal ezelőtt még óvodába járó kisgyerekek hogyan érzik magukat az iskolában. A játékosság, pedagógusaink magas szintű szakmai felkészültsége, a családias hangulat, a gyermekek mosolygó arca azonban mindig megnyugvással tölti el vendégeinket. Tanítóink is ekkor tudnak köszönetet mondani óvodában dolgozó Kollégáinknak a remek felkészítésért.

Szakmai szempontból is fontosnak tartjuk a tapasztalatcserét az óvoda és iskola között, hiszen egy szorosabb együttműködés tanítványaink érdekeit szolgálja, segíti az átmenetet.

Köszönjük az első osztályos tanítóknak: Gardáné Kovács Mónikának (1.a) és Steixner Katalinnak (1.b) a nyílt nap lebonyolítását. 

Némethné Lintner Tünde alsós tagozatvezető

 

Submitted by nagy.attila on