Nevelőtestületi kirándulás 2025-2
2025. 10. 12.

2025. október 10-11-én az óvoda és átalános iskola pedagógusaival a szlovákiai Pivigyén és környékén jártunk kirándulni.

Az út célja a privigyei piarista iskola megismerése és közösségépítés volt.

Az iskolában Ambróz Jamriško igazgató úr betegsége miatt Zuzana Korineková gimnáziumi helyettes és Barbora Šušolová és Anna Gondová tanárnő fogadtak bennünket. A fordításban, és egész nap a kísérésben nagy segítség volt számunkra Palásthy György tanár úr, aki informatikát tanít az iskolában. A templomot Matúš Palaj piarista atya, házfőnök mutatta meg, tartott részletes vezetést.

Délután a Privigye melletti Bajmóc várában vettünk részt vezetésen, majd visszatértünk az iskolához, részt vettünk az esti misén, ahol Juraj Ďurnek piarista atyával Nagy Attila házfőnök úr koncelebrált. Az estét a hotelban közös vacsorával majd kötetlen együttléttel zártuk. A vacsora arra is alkalmat adott, hogy a privigyei kollégákkal egyeztessünk iskoláink együttműködéséről akár az Erasmus plusz programon belül, akár azon is túl.

Szombaton Bajmóc környékén tettünk kirándulást. A néha szitáló esőben a Bajmóc feletti nagy kilátóbe is feljutottunk, onnan folytattuk a kirándulást, aminek a végén szintén a várhoz értünk vissza.

Köszönjük a privigyei kollégáknak és az egész iskolának, hogy szeretettel láttak minket, bemutatták az iskolát, templomot, és Palásthy tanár úrnak a kísérést és nyelvi segítséget. 

/sites/default/files/styles/tartalom_kep/public/2025-10/20251010_141356.jpg?h=9f481776&itok=onJJ_hoK
Submitted by mikulas.domonkos on