2025. szeptember 26-27-én a nevelőtestület gimnáziumi és kollégiumi része szakmai és közösségi kiránduláson vett részt a szlovákiai Trencsénben és környékén.
Pénteken a trencséni piarista gimnáziumban fogadott minket Silvia Baginová igazgatónő. A templomban Martin Gašpar tanár úr adott nekünk alapos vezetést, majd kisebb csoportokban az iskola diákjai vezettek körbe minket az iskolában. A program szervezésében Martina Čuláková és Gabriela Zeliková tanárnők voltak segítségünkre. Alkalom volt a találkozás arra is, hogy az Erasmus plusz projekt kapcsán, meg általánosságban is beszéljünk iskoláink együttműködéséről, kapcsolódásairól.
Délután a trencséni várba mentünk fel, este misén vettünk részt a piarista templomban, majd közös vacsorával zártuk a napot.
Szombaton a közeli Cobolyfalu/Soblahov mellett kirándultunk egy nagyot, nagyon szép időnk volt.
Az út célja egyrészt a szlovák piarista iskola megismerése, emellett a nevelőtestületi közösség erősítése volt.
Köszönjük a trencséni kollégáknak, diákoknak és az egész iskolának, hogy szeretettel fogadtak minket és segítették a szervezést, megmutatták intézményüket.
Mikulás Domonkos igazgató