2018. 09. 30.

Benedek Elek születésnapján, szetptember 30-án ünnepeljük a népmese napját. Ehhez a jeles naphoz kapcsolódott az ötödik évfolyam népmese projektje. Az elmúlt héten a tanulók rajz, testnevelés, ének, sőt, még matematika órán is találkozhattak "mesés" feladatokkal. Magyar órákon mesét írtak, hon- és népismeret órán pedig ma már alig használt, már csak a népmesékben felbukkanó foglalkozásokat, kifejezéseket, mondásokat, régi ételek receptjeit elevenítették fel a gyerekek.

Délutáni programok is kapcsolódtak a projekthez. Kedden egy képzeletbeli mesekönyv címlapját készítették el az aszfaltrajzverseny résztvevői, szerdán pedig egy hangulatos vetélkedő mérték össze ügyességüket, mesék világában való jártasságukat a három ötödik osztály képviselői a könyvtárban.

A felsőbb évfolyamosok keresztrejtvény és totó kitöltésével elevenítették fel emlékeiket a mesékről. A bátrabbak magukra öltötték egy-egy mesehős ruháját, vagy egy jellegzetes használati tárggyal a kezükben álltak fényképezőgép elé.

Reméljük, minden gyermek örömmel kaladozott velünk a mesék varázslatos világában. 

A szervezők az iskola könyvtárostanára, Kovács Aranka és az 5. évfolyam magyartanárai: Kiss Zsuzsanna, Romanóczi Györgyné és Telek Péter Pál voltak. Köszönjük Velkey Zoltánné és Szeleczkiné Marozsi Edina munkáját. Kovács Aranka ezzel a programmal búcsúzott iskolánktól, mert október 1-től más munkahelyen dolgozik. Ezúton is köszönjük az elmúlt évekbeli munkáját, különösen is a népmese napi és a többi anyanyelvi-irodalmi-kulturális programban való tevékeny részvételét.

 

Submitted by romanoczi.gyorgyne on